ÁPRILIS 24 – MÁJUS 3
Szent György Napok 2015
ÁPRILIS 24 – MÁJUS 3.
2015-05-04:
Antal Árpád a Szent György Napokról: a visszajelzések többnyire pozitívak


A Szent György Napok programfüzetének összes pontját sikerült megvalósítani és az eddigi visszajelzések azt mutatják, hogy jó döntés volt új koncepció alapján megszervezni az idei rendezvényt, derült ki a város ünnepét kiértékelő sajtótájékoztatón.

Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere elmondta, hogy figyelembe fogják venni a Szent György Napok kapcsán megfogalmazott kritikákat, véleményeket, és ha lehet, akkor a jövő évben még „csiszolnak” a rendezvényen.

A városvezető szerint az újratervezésről többnyire pozitívak a visszajelzések, de voltak olyanok is, akik kifogásoltak néhány döntést, mint például a vidámpark kiköltöztetését a város központjából. „Úgy gondolom, hogy ezek a változások azt az arculatát erősítik a városnak, amit mi fontosnak tartunk a következő években is, még akkor is, ha egyeseknek talán nem tetszik. Nagyon fontos, hogy ezen az úton menjünk tovább, hogy egyre jobban letisztuljon ez a rendezvény”, fogalmazott Antal.

A polgármester pozitív döntésnek értékelte azt, hogy erősítették különböző helyszínek rétegrendezvény jellegét, ezáltal különböző társaságok ott fordulhattak meg, ahol éppen jól érezték magukat és olyan zenét hallgathattak, amit szeretnek.

Kiemelte azt is, hogy bár a szervezők januárban azt közölték, hogy idén kevesebb program lesz, ezt nem sikerült tartani, végül 3oo eseményre került sor. „Az volt a szándék, hogy kevesebb legyen, de ugyanakkor abból indultunk ki, hogy jelenjenek meg a helyi igények, és ezekre próbáljunk pozitívan válaszolni. Ennek az lett a következménye, hogy a programok száma nagyon megduzzadt, de nem biztos, hogy ez baj”, mondta a megyeszékhely polgármestere.

Antal aláhúzta, gyakorlatilag a művelődési intézmények határozták meg a kulturális hét programját, és nagyon sok erdélyi művelődési intézmény mutatta meg Sepsiszentgyörgyön magát. „Ez fontos olyan szempontból is, hogy a saját színházunkat is akár el tudjuk helyezni azáltal, hogy látjuk máshol ki mire képes. Ezt nagyon fontosnak tartom, és úgy gondolom, hogy folytatni kell. Mindenképp sokkal több helyi produkciót és programot támogattunk, mint az előző években”, összegezte Sepsiszentgyörgy polgármestere.





<< előző cikkvissza a főoldalra következő cikk >>
Oldal megjelenítése: 1079
Szent György Napok 2015
© - Szent György Napok 2015 - Szerzői jogvédelem