Honeybeast koncerttel startolt a fesztiválhétvége az Ifjúsági Udvarban, a Zöld színpadon. Az elektronikus pop-rock zenét játszó együttes hangulatcsinálásban magasra tette a mércét. Tarján Zsófia énekesnővel erdőszeretetről, a munkával egyenesen arányos háláról, önként vállalt magányról és a legnagyobb hősökről beszélgettünk.

A zenekar múltja 2005-re nyúlik vissza, Te viszont 2012-től vagy a Honeybeast énekesnője.

Zsoltikával (Kővágó Zsolt billentyűs – szerk. megj.) egy suliba jártunk, a Kőbányai Zenei Stúdió diákjai voltunk. Én mindig lekázom, de egyébként Zsolti, ne becézzük, mert nem elég férfias. Szóval ő kért meg egyszer, hogy próbáljuk ki együtt ezt a dolgot. Igazából akkor, két nappal a meghallgatás előtt szembesültem azzal, hogy ez egy szegedi formáció. Azóta vagyok én a csapattal, előtte egyébként Honeybee néven működtek. Czutor Anett volt a helyemen, de mások is cserélődtek, Zsolti sem volt a zenekarban régen, illetve Lázár Tibor előtt Kiszin Miki basszusgitározott, aki manapság a Kelemen Kabátban, illetve Gangxta Zolee és a Kartelben játszik. Mielőtt az együttes tagja lettem volna, egy-két dalt hallottam tőlük a rádióban, néztem az internetes oldalukat, egyszer-kétszer bejelöltük egymást különböző közösségi portálokon, de nagyon komolyan nem ismertem a munkásságukat.

Hogy érzi magát a Honeybeast Erdélyben?

Én a Honeybeasttel még nem koncerteztem Erdélyben, de volt egy Balkan Fanatik nevű formáció, ami a mai napig is létezik, és megfordultak már ők is ezen a rendezvényen. Én a Félsziget Fesztiválon voltam velük még anno 2007-ben vagy 2008-ban talán, jó sok éve. Akkor voltam életemben először Erdélyben, és nagyon jó élmény volt. Amióta itt, Sepsiszengyörgyön vagyunk, azóta is csupa jóban van részünk, nagyon jófejek az emberek és nagyon szép a környezet. Én erdőmániás vagyok, imádom az erdőt, imádom a zöldet, imádom a fákat. Otthon, Budapesten azért költöztem ki a belvárosból egy kicsit zöldebb környezetbe, mert menekültem a szürkeség elől. Ennek itt nyomát sem látni, csak csodálatos erdős környezet van és ez engem feltölt. Az egész zenekar nagyon hálás, hogy itt lehet, és fantasztikusan érezzük magunkat.

Hogyan telnek a zenekar hétköznapjai?

A zenekar élete sok munkával telik. Nagyon sokat próbálunk, sokat dolgozunk, és intenzíven kommunikálunk a különböző médiacsatornákon, például fészbukon keresztül a hallgatóinkkal. Van egy csoportunk, ott állandóan forródrót van. A zenekar egyik fele Szegeden, a másik pedig Pesten van, úgyhogy gyakorlatilag folyamatos az ingázás. A tavalyi Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi selejtezőjében való szereplésünknek köszönhetjük az országos hírnevet, így vált széles körben ismertté a zenekar, azóta folyamatosan koncertezünk. Rengeteg a munka, de a közönség részéről a hála egyenesen arányos ezzel, úgyhogy nincs baj, nagyon sok pozitív visszajelzést kapunk. 

Mi a Honeybeast zenei hitvallása?

Erről igazából a dalszerzőnk és dalszövegírónk, Bencsik-Kovács Zoltán tudna mesélni, akit én úgy szoktam bemutatni a színpadon, hogy ő a zenekarunk lelke. Egyébként most kapott Artisjus-díjat, mint könnyűzenei zeneszerző. Nagyon tág érzelmi amplitudón mozog ez a zenekar és minden olyan témáról, ami minket érdekel és izgat szívünk szerint őszintét mondani – ez a jelmondatunk. Például feldolgoztunk egy elég komoly párkapcsolati témát A legnagyobb hős című dalunkban. Ez az önként vállalt párkapcsolatokról szól, illetve ennek a folytatása, az Egyedül, az önként vállalt magányról. Ami érdekes ebben a zenekarban, hogy nem nyújt mogoldást a felvetett problémákra a dalaiban, hanem csak felvázolja azokat, hogy itt az önként vállalt magány, elmondja, hogy mi benne a jó, mi benne a rossz, válassz. Az emberekre bízzuk a megfejtést, teret hagyunk nekik arra, hogy önállóan tudjanak azonosulni a dalainkkal. Talán ez a kulcsa annak, hogy ilyen sok embert be tudunk vonzani a koncertjeinkre, a közönségünk életkorának skálája pedig 0-tól 99-ig terjed.

Ki Tarján Zsófi legnagyobb hőse?

Sok ilyen van. Ha hirtelen kell egyet mondani, akkor Michael Jackson, akinek a munkásságát nagyon szeretem. Szerintem minden olyan ember hős, aki kicsit túl tud lépni a saját maga komfortzónáján, és olyat tud elérni, amiről nem is gondolta volna, hogy sikerülhet neki, és ezért küzdeni tud, és nem adja fel. És ebben az értelmezésben bárki lehet hős.

Ambrus Melinda

<< előző cikk

vissza a főoldalra

következő cikk >>