ÁPRILIS 24 – MÁJUS 3
Szent György Napok 2015
ÁPRILIS 24 – MÁJUS 3.
2015-04-30:
IX. Gyermekszínjátszók Országos Találkozója


Öt megye diákszínjátszói mutatkoznak be a IX. Gyermekszínjátszók Országos Találkozóján, melynek a házigazdája a Váradi József Általános Iskola. A vetélkedőn Hargita, Brassó, Kolozs, Maros és Kovászna megyei diákszínjátszók vesznek részt, összesen 280 gyerek. A vetélkedő jellegű rendezvényen külön kategóriában versenyeznek az elemi és a gimnáziumi tanulók, a kicsik kilenc, a nagyok nyolc produkciót mutatnak be.

Szerdán az elemi osztályosok mutatkoztak be zenés darabbal, népmese feldolgozással, hagyományőrző előadással. Játszodtak a szavakkal, a gesztusokkal, egymással, énekeltek, táncoltak. Lakodalomba hívták a nézőket és a zsűrit, majd szüretre, aztán átváltoztak csigává, királlyá vagy kismadárrá. Az előadások után a pedagógusok szakmai kiértékelőn vettek részt, a kicsiket a Kelekótya együttes szórakoztatta.

Nagy Kopeczky Kálmán a zsűri elnöke szerint a színjátszó találkozónak a varázsa a gyermeki tisztaságban rejlik. „Évről évre jobb, színvonalasabb előadásokat látunk. Az elemi osztályos gyerekek olyan természetesen mozognak a színpadon, bújnak más bőrébe, hogy azt csak csodálni lehet. Kitűnő előadásokat láthattunk, személyes élmények elevenedtek meg a színpadon. Én miden alkalommal sokat tanulok ezektől a gyerekektől. Mindenik előadás a maga nemében egyedülálló volt. Nem volt olyan produkció, amit ne lehetett volna díjazni vagy dicséretben részesíteni”- mondta Nagy Kopeczky.

A zsűri értékelése alapján a következő rangsor alakult ki:
I.díj: Székelyszáldobosi Általános Iskola – Csudavíz előadása , és a székelyudvarhelyi Orbáb Balázs Általános Iskola - Lakodalmas hagyományőrző előadása.
II.díj: Torjai Kicsi Antal Általános Iskola - Mátyás király álruhában, és a sepsiszentgyörgyi Váradi József Általános Iskola - A kóró és a kismadár
III. díj: Székelyudvarhelyi Tamási Áron Elméleti Líceum - Lázár Ervin: Hapci király, és a megyeszékhelyi Váradi József Általános Iskola - Csiga meséje
Dicséret: Felsőboldogfalva, Fülöp Áron Általános Iskola - Esik a hó és Szüret van a szőlőhegyen, valamint Brassó, Áprily Lajos Elméleti Líceum - Rókáné foga libacombra vágyik és a Nyúl pásztora.

Csütörtökön az V-VIII. osztályosok versenyével folytatódik a diákszínjátszó találkozó. Magyarfenesi, szászrégeni, kőripataki, kézdivásárhelyi, oroszhegyi, illyefalvi és kovásznai diákok lépnek színpadra.





<< előző cikkvissza a főoldalra következő cikk >>
Oldal megjelenítése: 1079
Szent György Napok 2015
© - Szent György Napok 2015 - Szerzői jogvédelem