Tízezer éj – hegyek, fák, füvek címmel tartott nagysikerű előadást az Új Stúdióban a Mácsafej együttes. Bár a jazzbe-soulba járó szaxofon, a countryba elmenő szárazgitár, az Omega-Fonográf aranykorra emlékeztetető elektromos gitár igen nehezen beazonosíthatóvá tette a zenei stílust, a kézdivásárhelyi Városi Színház előadásaként színre vitt produkcióban egy dolog egyértelműen látszott: ezek az emberek örömmel zenélnek együtt.

Az egész onnan indult, hogy Fekete Vince Tízezer éj című versciklusát megzenésítettem, mert tetszett. A mai napig ez a legérdekesebb: muzsikálni magamnak, csak úgy, gyakorlásképpen, mert az jó – eleveníti fel a kezdeteket Ferencz Csaba. Ez még 2013-ban volt. Aztán tavaly már „kikívánkozott” a történet. Mondtam Kolcsár Józsefnek, hogy ezt elő lehetne adni úgy, hogy ő mondja a verseket, mi pedig énekeljük. A színházi ember azonban erre „nem volt vevő”, azt mondta, hogy énekeljünk Fekete Vincét, de inkább mondjunk Szilágyi Domokos verseket, és csináljunk belőle egy folyamatot, mert megérdemli. Aztán ketten alakítgattuk a dolgot, majd bevontuk a többieket is. Nem baj az, ha profi zenészek is beleszólnak, mert ne feledjük, hogy itt profi zenészek vannak, formailag hátul, de zenében elől, mert tőlem a mai napig egy kicsit idegen ez a közeg. Nos, közösen hangszereltük a dalokat, igyekeztünk stílusában maradni azoknak a súlyos gondolatoknak, amiket a költők megfogalmaztak. Ezek a gondolatok sokszor nem vidámak, sokkal inkább elgondolkodtatók, az életről, a halálról, a létezés legfontosabb dimenzióiról. Az egész mégis egy örömzenével ér véget - Fekete Vince szavaival - azért, hogy „kezdődjék megint ugyanonnan újra”. Így aztán nem is mondanám ezt egy koncertnek, inkább egy zenés színházi produkcióként határoznám meg, amelyben a vers és a zene egyforma súllyal van jelen – magyarázza Ferencz Csaba.

A produkciót még többször láthatja majd a közönség, hiszen a kézdivásárhelyi Városi Színház egyik bérletes előadása lesz.