ÁPRILIS 24 – MÁJUS 3
Szent György Napok 2015
ÁPRILIS 24 – MÁJUS 3.
HONEYBEAST

HONEYBEAST
Április 30., csütörtök, 22:00, ifjúsági színpad

Sokan a Legnagyobb hős c. daluktól számítják a Honeybeast zenekar létezését, és talán csak a vérbeli rajongók tudják, hogy ők már 2005 óta léteznek, sőt “Portugál” c. szerzeményük hódított a magyar rádiókban. Tény, hogy az átütő siker akkor jött, amikor a többszáz jelentkező dal közül az ő szerzeményük is bekerült az Eurovíziós Dalfesztivál magyar selejtezőjének harmincas mezőnyébe.

A zenekar életében 2011 a nagy változások időszaka volt: új basszusgitáros érkezett Lázár Tibor személyében, kiegészült egy billentyűs-vokalistával is Kővágó Zsolt személyében, Czutor Anett énekesnőt pedig a rendkívül sokoldalú, korábban death metal frontember és a Balkán Fanatikban rappelő, majd a Kőbányai Zenei Stúdió növendékeként profi jazz-énekesnővé avanzsáló Tarján Zsófia váltotta, aki nem mellesleg Hernádu Judit színművésznő lánya. Ezzel a formációval készítették el második lemezüket, mely várhatóan 2013 végén jelent meg. A lemezről megjelent, erősen közéleti témájú Maradok c. daluk azonnal nagy sikert aratott a rajongók körében. Ezek után következett a magyar Eurovíziós szereplés, és a Legnagyobb hős mindenki fülébe bemászott. Újabban az Egyedül c. dal tarol, amelyhez videóklip is készült.

A koncert a Háromszéki Diákegyüttesek Találkozójának záróeseménye lesz.

Videó linkek:
https://www.youtube.com/watch?v=PHui_daSvMk
https://www.youtube.com/watch?v=Pfwo6TFvY_A



<< vissza a főoldalra
Szent György Napok 2015
© - Szent György Napok 2015 - Szerzői jogvédelem