ÁPRILIS 24 – MÁJUS 3
Szent György Napok 2015
ÁPRILIS 24 – MÁJUS 3.
2015-05-02:
Remek programkínálattal rukkolt elő az idei kARTa Session


Az előző évekhez hasonlóan a kARTa Session újból színes műsorral lepte meg az érdeklődőket: koncertek, workshopok, drum and bass lemezlovasok, valamint különböző zenekarok közül választhattak a kíváncsiskodók, ugyanakkor az éjszakai életre vágyók reggelig tombolhattak a kARTában. Természetesen a remek hangulat és a jó zene sem hiányzott a repertoárból.

A kARTa Valley-ben fellépő Tesztoszteron Zenei Társulat percek alatt hatalmas közönséget varázsolt a színpad elé, a zenekar tagjai nem számítottak ekkora nézőseregre. Kolcsár Jocó, a zenekar frontembere elmondta, hogy többnyire színész ismerősökre, barátokra vártak, de semmiképpen sem ekkora publikumra. Ennek köszönhetően nagyon jól érezték magukat, csodálatos hangulat volt. "Tudniillik, eddig nem sokat koncerteztünk, ez a harmadik fellépésünk, de ez volt az eddigi legjobb.”

A Tesztoszteron Zenei Társulat énekese elmondta, hogy a színházi zenekar ötlete Nagy Alfrédtól (gitár, ének) származik, ő jött a társulat megalapításának ötletével, és maga mellé vonta az együttes többi tagját: Fekete Zsoltot, Kónya Ütő Bencét, Márton Lórántot, Zakariás Zalánt és Kolcsár Jocót. Repertoárjukban egyelőre nem szerepelnek saját dalok, többnyire kortárs-comico-jazz, alternatív-tragiko-rock, expresszionista-pop, népi-naturalista-bokréta, futur-realista-tech-metál feldolgozásokat adnak elő, és nem marad el a színpadon történő improvizáció sem. Jocó hozzátette, hogy a bandát az egymás iránt érzett empátia, az együttműködés tartja össze, ami létrehozza azt, hogy könnyen megvalósíthassák álmaikat és sikert arassanak.

A lemezlovasok közül Utah Jazz-zel is sikerült szót váltanunk fellépése után, aki nagyon jól érezte magát, szerinte a buli nagyon jól sikerült, a helynek, és természetesen a rajongóknak köszönhetően. Megkérdezésünkre azt is elmondta, hogy a  mostani híres drum and bass lemezlovasok insprirálják, olyan DJ-ek mellett nőtt fel, mint Fabio, Grooverider vagy Goldie. A zenészek, akiktől tanult, jungle zenei stílussal foglalkoznak, valamint  olyan producerekkel dolgozott, mint PFM vagy High Contrast.

A kARTa Session hétfő hajnalig tartó programkínálatában többféle zenestílus előfordul, többnyire minden zenekedvelőnek jut bőven ínyére való műsor.

Bálint Kata, Lukács Bettina





<< előző cikkvissza a főoldalra következő cikk >>
Oldal megjelenítése: 1246
Szent György Napok 2015
© - Szent György Napok 2015 - Szerzői jogvédelem