ÁPRILIS 24 – MÁJUS 3
Szent György Napok 2015
ÁPRILIS 24 – MÁJUS 3.
2015-05-02:
Sepsiszentgyörgyön árulja kerámiáit a „viszkis rabló” – „Amikor átmentem Magyarországra, akkor én még a macskát is lemagáztam”


Ambrus Attila, közismert nevén a „Viszkis rabló” Sepsiszentgyörgyre látogatott, a Szent György Napi vásáron árulja saját készítésű kerámiáit. Ez alkalommal Ambrus Attila elmondta, hogy magával a jelzővel nem igazán tud egyetérteni, de valószínűleg még akkor is, ha elkészíti a Pietà-t, „viszkis rablóként” fog bevonulni a köztudatba.

„Az a helyzet, hogy nekem van egy úgymond, idézőjelbe mondom, hogy becsületes nevem, mert ennyi balhé után azért nem mondhatom, hogy becsületes vagyok, de igyekszem tisztességesen élni és próbálok helytállni. Ez piszok nehéz ugyanis Erdélyben is és Magyarországon is az embert beskatulyázzák. Tehát, kapsz egy stigmát és ezzel kell együtt élni”, mondta.  

Elmesélte azt is, hogy 1984-ben volt utoljára Sepsiszentgyörgyön, mint jégkorongozó és Erdélyben első alkalommal árulja portékáit egy vásáron.

„Nagyon sok mindent tanultam az életben és egy dolgot mindig magaménak vallok, illetve hiszem, éspedig azt, hogy az alázat egy nagyon fontos emberi jellem. (…) Nekem nagyon fontos az, hogy ne a nevemből éljek, hanem abból, amit kreálok. Nagyon fontos az, hogy a termékeim önmagukért beszéljenek. Amikor 1988-ban elhagytam az országot, és átmentem Magyarországra, akkor én még a macskát is lemagáztam. Neveltetésemből adódóan úgy éltem, illetve abban neveltek fel, hogy tisztelni kell az időseket, az ismeretlennek köszönni kell. Egy egyszerű gyerek vagyok, aki hisz az értékekben”, tette hozzá Ambrus Attila.

A Szent György Napokról tévéműsorokból értesült, és már a börtönben töltött évek során megfogalmazta, hogy „jó lenne egyszer eljönni ide”. „Szerettem volna felmérni azt, hogy a termékeimet megveszik-e, tetszik-e az a fajta érték, amit én képviselek és az a fajta motívumvilág, amivel én rendelkezem. (…) Mindig azt vallom, hogy a múlt egy fontos része az ember életének, de abból nem lehet megélni és a termékeimnél mindig arra törekszem, hogy minőséget próbáljak előállítani és az a halálom, amikor csak azért veszik meg, mert tőlem van. Mindig azt szoktam mondani, hogy ezért ne vegyék meg, hanem azért mert van egy egyfajta esztétikuma, minősége és egy egyfajta értéke. Arra vagyok allergiás, ha csak azért veszik meg, mert nekem van egy múltam. Minden komoly munkámban van egy darab a lelkemből, és ha megvásárolják ezeket a dolgokat, akkor mindig adok egy útravalót és információt is hogyan és mire lehet használni”, mesélte. 

13 évig volt börtönben és saját elmondása szerint az első évek arról szóltak, hogy megpróbál újra megszökni. „Nyilván nem jött össze és talán rájöttem arra, hogy nem években számolom az időt, hanem olimpiában. Nálam négyéves ciklusok voltak, az első négy évben piszok sok könyvet olvastam, majd rájöttem arra, hogy a könyvek egymagukban kevesek és mindenképpen jó lenne, ha valami lehetőség előtt állnék, és akkor észrevették az ottani vezetők, akik éppen fogvatartottak, hogy kezdek becsavarodni és szerencsém volt, mert indult egy kerámia-képzés. Egy ingerszegény környezetben rendkívül fontos a sikerélmény”, mesélte a „viszkis”. A kerámiában pedig volt sikerélménye, elismerték a munkáját, és ez motiválta, hogy most már közel tíz éve ezzel foglalkozzon.

A banki szektorral már nincs kapcsolata, „nyugdíjazták” ezen a téren, vallja mosolyogva. „Valószínűleg ők is már lerongyolódtak. Amikor először bementem egy bankba, akkor lefagyott a rendszer. Valószínűleg én vagyok az országban az egyetlen ember, akinek nincs bankszámlája, a kis pénzemet bevarrom a párnába, vagy ide-oda eldugdosom, mert eleve nem megyek be a bankba. Egyrészt nem bírom a bankokat, másrészt ők sem bírnak engem, tehát szimbiózisban vagyunk. Tudomásul vettem, hogy be kell állni a sorba és tisztességesen élni”, tette hozzá.

Arra a kérdésre, hogy whisky vagy pálinka, Ambrus Attila leszögezte: hagyománytisztelő, tehát az égetett párlatoknál marad. „Hagyománytisztelő vagyok. Kétségkívül, hogy finom pálinkát ittam Sepsiszentgyörgyön, de azért maradok az égetett párlatoknál, de összességében az a lényeg, hogy minden mélységből fel lehet állni és, ha kell, akkor egy kis whiskyvel vagy pálinkával, de mindig van értelme annak, hogy az ember valami hasznosat csináljon”, szögezte le. 





<< előző cikkvissza a főoldalra következő cikk >>
Oldal megjelenítése: 2833
Szent György Napok 2015
© - Szent György Napok 2015 - Szerzői jogvédelem