ÁPRILIS 24 – MÁJUS 3
Szent György Napok 2015
ÁPRILIS 24 – MÁJUS 3.
2015-05-02:
S.U.F. - avagy nem csak a Szent György Napok miatt pörög fel a város


Ebben az évben hatodik alkalommal szervezték meg a Sepsiszentgyörgyi Utcazene Fesztivált, idén már a Szent György Napokhoz társulva. A rendezvényen tíz zenekar, négy helyszínen mutathatja meg magát és gyűjtheti teli a kalapját vagy gitártokját zöldhasúval.

A S.U.F. célja, hogy valami újat adjon,nem a megszokott, dübörgős fesztivál hangulatot, hanem valami szolidabb, emberközelibb élményt. Kihívás ez a zenészeknek hisz nem mindig arra kell törekedjenek, hogy megtanuljanak három akkordot és fellépjenek nagy-színpadon, hanem testközelben kell produkálják magukat és ha ezt a közönség elfogadja és szórakoztatónak találja, csak akkor van esélyük továbblépni. Eleinte az emberek nagyon furcsa szemmel nézték a rendezvényt, de most már kezdték megszokni. Sokan azt hiszik, hogy csak úgy vannak az utcán ezek a zenészek, holott nagyon komoly előadókról van szó.–mondta Martinka János a rendezvény egyik főszervezője.

Ezek mellett elmondta azt is, hogy nagy örömükre a rendezvény egyre inkább elterjedt a zenész körökben, hiszen Brazíliától elkezdve, Spanyol országból, Francia országból, de még Koreából is jelentkeztek muzsikusok a rendezvényre. Viszont ahhoz, hogy ezek fel is léphessenek itt, több támogatóra van szükség, akik a fesztivál mellé állnak, mert látnak benne fantáziát. Tudni kell azt, hogy nagyon sok nagy előadó az utcán kezdte és mai napig is visszamennek az utcára hisz más a hangulata. Van a nagy-színpadi hangulat, klub hangulat és van az utca, ami teljesen más világ.

Talán éppen az utca miatt, mert sokkal közvetlenebbek a koncertek a muzsikusok eszméletlen energiákat mozgatnak meg. Ha az utcai helyszíneken nem is, de a Bistro kertben garantáltan táncra perdülnek fiatalok és idősebbek egyaránt, hiszen nincs olyan épeszű ember aki ellen tudna állni annak az életteli érzésnek amit az utca muzsikusai közvetítenek.

Kolumbán Zenge





<< előző cikkvissza a főoldalra következő cikk >>
Oldal megjelenítése: 730
Szent György Napok 2015
© - Szent György Napok 2015 - Szerzői jogvédelem